Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsíthatják meg a rendőrökre füstgránátot dobó Momentum-elnököt Hivatalos személy elleni erőszak miatt felelhet Fekete-Győr András azután, hogy egy néhány héttel ezelőtt megtartott tüntetésen füstgránátot dobott a rendőrökre. Az ügyben már a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vizsgálódik, amely hamarosan dönteni fog arról, megáll-e a gyanú a Momentum elnökével szemben. Fekete-Győr azon a tüntetésen dobta a rendőrök közé a füstgránátot, amelyen egyébként is elszabadultak az indulatok. A túlóratörvény elfogadása miatt a baloldali pártok felhívására néhány ezren tavaly december 12-én és 13-án este az utcára mentek, hidakat szerettek volna foglalni, a Fidesz-székházat megtámadni; végül a Kossuth téren az Ország Karácsonyfáján álltak bosszút. A tüntetők "Pribékek, fasiszta pribékek, azok vagytok", "Rabszolgák", "Rohadt geci rendőrök" mellett egyéb válogatott szitkokat szórtak a munkájukat végző egyenruhásokra, emellett nem elhanyagolható károkat is okoztak.
Úgy tűnt, hogy a vádlott a felszólításnak eleget tesz, de amikor beért az ingatlanra, a kaput belülről nyomta, hogy a rendőrök ne tudjanak utána menni és kutyáját ismét a rendőrökre uszította. Végül sikerült a vádlottat előállítani. A vádlott az intézkedés közben folyamatosan becsmérelte a rendőröket. A kutya 8 napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket okozott a sértettnek. A vádlott a bíróság előtt a cselekmény elkövetését részben beismerte, tettét megbánta és bocsánatot kért a sértettől. A büntetés kiszabása során a bíróság súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott többször volt már büntetve, különös visszaeső, legutóbb felfegyverkezve elkövetett garázdaság büntette miatt börtönbüntetésre ítélte a Kisvárdai Járásbíróság, és jelenleg testi sértés bűntette miatt másik eljárás is folyik vele szemben. Enyhítő körülményként értékelte azonban, hogy három kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Az ítélet nem jogerős, az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn, a vádlott és védője pedig enyhébb büntetés kiszabása érdekében fellebbezést jelentett be - közölték a bíróság honlapján.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2018. december 19-én bíróság elé állítás során egy év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte hivatalos személy elleni erőszakért azt a férfit, aki a Kossuth téri tüntetés után rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre.