Már csak szerdai napijegyek kaphatók a Fishingre A Fishing on Orfű szervezői az elsők között voltak, akik "átmentették" augusztus végére a rendezvényüket, de kénytelenek is voltak gyorsan lépni, hiszen a nyár első fesztiváljai között szerepel az orfűi. A kérdéseire Egyedi Péter válaszolt ezúton is köszönet érte. már a mobilodon is! Új koncertek
A fenti mondatot Michael Bublé mondta telt házas első magyarországi koncertje végén. A kanadai énekes nálunk nyitotta idei európai turnéját. Ezt hívják profizmusnak A Michael Bublé nevet 2003-ban kezdte el kóstolgatni a nagyvilág, és azóta meredeken ível felfelé a karrierje. Most már ott tart, hogy a világ legnagyobb koncerttermeit tölti meg – a londoni O2-t tavaly nyáron 10 (! ) alkalommal sikerült neki. Magyarországon mégis csak most láthattuk először, de ha az énekesen múlik, biztosan nem utoljára. Bublé pénteken érkezett meg hozzánk, így volt ideje körbenézni városunkban, élményeit a Facebook- és Instagram-oldalán is közzé tette. Előzenekarnak a Naturally 7 nevű a capella együttest hozta magával, akik minden létező hangszert tudnak utánozni a hangjukkal. Az első számban még egy fekete paraván segítségével meghagyták az illúzióját annak, hogy a dob esetleg valódi, de a dal végén szó szerint lehullt a lepel, és kiderült: azt is emberi hang helyettesítette! A bő félórás műsorban hallhattunk még gitárszólót és teljes nagyzenekart szintén emberi hanggal, aztán egy közös dalt a kivetítőn éneklő Stevie Wonderrel, az utolsó dalnál pedig felállították és megtáncoltatták a teljes arénát.
Ebben az utolsó szekcióban nemcsak azt mutatta meg a kanadai sztár, hogyan énekel egy szál zongorakísérettel, de azt is, hogyan énekel mikrofon nélkül. Nem először csinált ilyet, de nem is állandó eleme a műsornak, úgyhogy joggal gondolhatjuk, hogy tényleg megszerette a magyar közönséget, és ilyen extra produkciót csak az kap Bublétól, aki megérdemli. A koncert után közvélemény-kutatást tartottam az aréna különböző pontjain helyet foglaló barátaimmal, és egyértelműen kiderült: az énekes természetes hangja kihangosítás nélkül is betöltötte az egész termet! Az ily módon előadott Song For You után Bublé hátrasétált a színpadon, és ahogy az elején előlépett a függöny mögül, most ugyanúgy lépett be mögé, ezzel pedig egyértelművé tette, hogy itt a vége. Michael Bublé szuper turnéindítónak nevezte első budapesti koncertjét. Mi pedig nehezen tudjuk elképzelni, hogy az idén, itthon ennél jobb koncertet lássunk.