A versenyelőadások sorát az Újvidéki Színház előadásában Lev Tolsztoj Anna Kareninája és a kassai Thália Színház Faragó Béla, Forgács Miklós és Czajlik József által alkotott interaktív színházi produkciója, a Ma már nem mész sehova zárja majd. Peer Grynt a Csallóközi Csavar Színház és Soproni Petőfi Színház előadásában (fotó: Pluzsik Tamás) A versenyen kívüli előadások között ott lesz Huszka Jenő és Martos Ferenc Lili bárónő című operettje a Pesti Művész Színház színrevitelében, Stephen Sachs vígjátéka, a Valódi hamisítvány és Abe Burrows komédiája, a Kaktuszvirág az Orlai Produkciós Iroda bemutatójaként, valamint Eck Attila A veszett brigadéros című drámája a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában. A fesztivál idei két díszelőadása közül az egyik a marosvásárhelyi Spectrum Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház közös produkciója, Hubay Miklós Római karnevál című színműve, a másik pedig a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház Tizenkilenc című előadása lesz, amelyet a záróünnepség végén láthat majd a közönség.
Egyéb infó Természetes szőlőlé (szűretlen) Muscat Ottonel szőlőből készült, 100%-os természetes natúr, préselt szőlőlé. A legizgalmasabb és legillatosabb szőlőnket választottuk ki ehhez az igazán ízletes gyümölcslevünkhöz. A frissen préselt szőlőlé egy rövid hőkezelésen esik át, megőrizve a gyümölcs eredeti, hasznos élettani tulajdonságait. Az így elkészült frissítő, zamatos szőlőlé a gyerekek és a felnőttek kedvence egyaránt. Vélemények Nincs még vásárlói vélemény erről a termékről...
Információnk szerint a pólós május elején egy budapesti klinikára feküdt be. Tartott attól, hogy a szervezetét megtámadja a koronavírus, s nem akarta veszélynek kitenni a családját. Úgy tudjuk, hogy állapota javult, ezért egy időre hazaengedték. Másfél hete azonban otthonában rosszul lett, s ekkor visszavitték a klinikára. Életének utolsó napjait az intenzív osztályon töltötte. Komoly fájdalomcsillapítók segítségével viselte el a mindennapokat. Barátainak arról panaszkodott, hogy nagyon várja már a szenvedés végét... Az utolsó napokban Tibor már csak az orvosaival és a feleségével kommunikált, azt nem szerette volna, hogy gyermekei lássák ilyen állapotban. Barátai pedig rettegve figyelték a híreket, hiszen tudták, bármikor bekövetkezhet a tragédia. Benedek szervezete csütörtökön hajnalban adta fel a harcot.