Megtalálható benne a cink és a tejsav, melyek segítenek szabályozni a bőr faggyútermelését. Az uborka hidratálja, frissíti, és E-vitaminnal látja el a kiszáradt, irritált bőrt, így az hamarabb regenerálódik. Mivel az uborka leve igen gazdag K-vitaminban, a szemkörnyéki sötét karikákkal és a ráncokkal is leszámol. Hozzávalók: 3 teáskanál finomszemű zabpehely 1 teáskanál frissen passzírozott uborkalé 1 teáskanál natúr joghurt Keverd össze az alapanyagokat, majd vidd fel a pakolást a megtisztított bőrödre. Hagyd, hogy teljesen rászáradjon az arcodra, majd körkörös mozdulatokkal finoman masszírozd át vele a száraz területeket. Ne dörzsöld, hiszen az irritációt okozhat, csak nagyon lágy mozdulatokkal dolgozd bele a bőrbe. Azután mosd le langyos vízzel, és, ha maradt még egy kis uborkalé, azzal is öblítsd át az arcodat. Végül a szokásos módon hidratálj. Képek: Getty Images. Megosztás:
Ha te is a szerencsétlenebb mókusok közé tartozol, akiknek rendszeresen szükséges radírozniuk, ráadásul nem is olcsón, akkor mutatok egy olyan receptet, amit házilag is el tudsz készíteni, mert minden alapanyaga bizony megtalálható a te konyhádban is, ráadásul mókusegyszerű. Jelszó: arcradír házilag! Ugyanis a bolti arcradírok sem tudnak többet, mint a házilag készültek, hiszen valljuk be, ez csak radírozásra kell. A többi bizony mókusvakítás. Ráadásul mindez több ezerért. Mókusnak mindenre van egy jó receptje. Kövesd, hiszen nagy szeretettel osztja meg veled is! Arcradír házilag – a 20 másodperces recept Jó hír, hogy tényleg pár forintból kijön az egész és abszolút természetes is. Lássuk, mi kell hozzá: fél csésze cukor vagy só 1 evőkanál olívaolaj 2 evőkanál citromlé Ha már a konyhában vagy, itt egy szuper kenyérrecept >>> Jó, most akkor cukor vagy só? Igazából lényegtelen, csupán a súroló hatáshoz kellenek a kristályok. A cukornak szabálytalanabbak a szemcséi, így jobban is radíroznak, de ha te hajlamosabb vagy a gombásodásra akkor a sót használd, ne etessük őket feleslegesen!